2019 március 27- én rendeztük meg iskolánkban a Dobré slovo szavalóverseny járási fordulóját. Nagy örömünkre szolgált, hogy immár másodszor fogadhattuk a környékbeli iskolákból jövő szavalókat. Idén is nagyon sok iskola jelezte érdeklődését a verseny iránt, melyen 27 tanuló mérettette meg magát 4 kategóriában. Köszönjük az együttműködést, a sok mosolygós arcot, a szavalók és felkészítő tanáraik lelkiismeretes munkáját. A zsűrinek köszönjük az objektív döntéseket és az építő jellegű tanácsokat. Az eredmény  a következő:

II. kategória- Raj Dorina, hatodik osztályos tanuló a második lett és így továbbjutott a kerületi fordulóra.
III. kategória – Válent Ottó , kilencedik osztályos tanuló harmadik lett.
IV. kategória – Málasi Csomor Erzsébet Dóra, kilencedik osztályos tanuló az első lett és ő is továbbjutott a kerületi fordulóra

A kerületi forduló április 24-én, az országos elődöntő április 25-én lesz a komáromi Selye János Gimnáziumban.

A nyerteseknek szívből gratulálunk!