Az Országgyűlés a 2019-es évet II. Rákóczi Ferenc emlékévnek nyilvánította. Ennek apropóján 2019.április 12-én (megj. a Felvidékről kitelepítettek emléknapján) a CSEMADOK járási és helyi szervezete, valamint az Ady Endre Alapiskola regionális történelmi versenyt szervezett. A versenynek a Vadas Hotel Thermal adott otthont.

Hét iskola (5 felvidéki és két esztergomi) kilenc csapata mérte össze tudását a magyar történelem egyik legmeghatározóbb, példamutató személyiségével és az általa vezetett szabadságharccal kapcsolatban. A verseny első felében a háromfős csapatokra 10 elméleti feladat megoldása várt. Ezt követték a kiselőadások, melyekben feldolgozták II. Rákóczi Ferenc életét, a szabadságharc eseményeit, de kitértek a kor kultúrájára is.

A verseny szoros eredményekkel zárult. Az első helyet a kéméndi Petőfi Sándor Alapiskola csapata nyerte. A második és harmadik helyen az esztergomi iskolák végeztek. Míg az előbbit a Babits Mihály Általános Iskola, utóbbit a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola csapata szerezte meg.

Iskolánkat versenyen kívül két csapat is képviselte. Az egyik a 7.A osztályból került ki Hogenbuch Zsolt Barnabás, Lackó Viktória és Szabó Bence összeállításban. A csapat felkészítője Németh Anita volt. A másik csapatunk a 8.C osztály tanulóiból állt össze, mégpedig Bondor Dániel, Hlaváč Patrik és Mitták Gábor révén. A csapat felkészítését Valent Ákos vállalta.

Az elért eredményekhez mindenkinek gratulálunk!