Immáron ötödik éve rendeztük meg az egész Kárpát-medence területére kiterjesztett Teleki Pál Földrajz-Földtan Versenyt. Ebben az évben az iskolai fordulóra távutas formában került sor. Ugyan a megrendezés módja változott, de a feltételek, a feladatok nehézsége, összetettsége viszont nem. Ebben az évben is igényes, mély gondolkodásra, logikai következtetésre sarkalló, térképismerettel, ábrák és grafikonok elemzésével teletűzdelt feladatok várták a 7. és 8. évfolyamos tanulóinkat már az iskolai fordulóban. A versenyen való részvételt összesen 8 tanulóknak köszönhetjük meg.

A 7. évfolyamot Mácsai Emma (7.a), Sulczi Réka (7.b), Bircsák Dorina (7.d), Tómus Ágnes (7.b), Pereszlényi Zsófia (7.b), Fodor Rómeó (7.d), míg a 8. évfolyamot Lacuška Viktor képviselte (8.b).

Ebben a tanévben a felvidéki döntőben Mácsai Emma, Sulczi Réka és Lacuška Viktor fogják öregbíteni iskolánk hírnevét. Nekik külön gratulálunk az elért eredményhez! A többi versenyzőnek pedig köszönjük a felkészülést és az igyekezet.

A továbbjutókra egy igényes felkészülési időszak vár, amihez sok erőt, egészséget és kitartást kívánunk.

Hajrá Adysok!
Bacsó Péter
felkészítő tanár

advanced-floating-content-close-btn